Domain Regisztráció

Alapvető domain regisztráció tudnivalók

Bármely szervezet, cég, magánember kérheti egy még szabad domain név bejegyzését a saját részére (pl.: cegnevem.hu), ami által a domain név tulajdonos lényegében az adott név kizárólagos tulajdonára tesz szert egy adott időszakra. Fontos ez tuóbbi kitétel, azaz a domain regisztrációkat időszakonként – általában évente – frissíteni kell,  igazából mintegy bérelve az adott nevet. Már lefoglalt nevet nyilván nem lehet regisztrálni (legfeljebb megvásásrolni), ezért egy új domain regisztráció elindítása előtt mindenképpen célszerű egy domain foglaltság ellenőrzéssel kezdeni az ellenőrzést.

A választással kapcsolatosan további tippek olvashatóak a domain név blog bejegyzésekben.

Az egyes kiemelt, csúcs szintű domainek (másként domain körzetek, vagy Top Level Domainek, TLD -k) szabályairól lejjebb további részletek is olvashatóak.

A regisztrációs szolgáltatás részei

Az internetes domain (körzet, tartomány nevek) bejegyzéséhez technikai feltételként, a folyamatos rendelkezésre állás érdekében minden esetben legalább két független Domain Name Server (DNS, tartomány kiszolgáló) üzemeltetése szükséges amelyek folyamatos internet kapcsolattal rendelkeznek. A nálunk bejegyzett nevekhez ezeket a szolgáltatás részeként biztosítjuk.

Nem jelent plusz költséget a saját név alá történő címek (ip címek, aldomainek, web és levelezés kiszolgálók) bejegyzése, mely elsősorban azok számára előnyös, akik saját web, vagy levelező szervert üzemeltetnek.

Igény esetén hozzáférést kínálunk a saját, bejegyzett nevek zóna adatainak online módosításához (online dns karbantartás). Egy webes felületen keresztül hozzáértők, rendszergazdák részére böngészőn keresztül lehetséges a domain név zóna tartalmának módosítása.

Természetesen egy domain név megszerzése még önmagában csak a kezdet, a hasznosuláshoz sok egyéb dolog, többek között tárhely, email cím létrehozás, levelezés is szükséges, melyeket szintén teljeskörűen biztosítunk szükség esetén, ezekről bővebb információkat a Szolgáltatások menüpont alatt talál.

A fenti előnyök mellett igyekszünk az egyik legkedvezőbb állandó áron, folyamatos kedvezmények mellett biztosítani mindezt. Talán nem véletlen, hogy már eddig is több ezer domain név sikeres regisztrációját tudhatjuk magunk mögött.

 

Domain regisztráció elindítása

Az egyes csúcsszintű domain végződések alá regisztrálhat online módon is a domain név keresőbe beírva a regisztrálandó nevet, majd utána folytatva a rendelést az ott megadott módon.

Szintén egyszerű és kényelmesen eljárást jelent online igénylő szerkesztőnk használata is a domain igénylés elindításához..

Amennyiben írásban kívánja eljuttatni hozzánk megrendelését, akkor a Támogatás menü Letöltések pontjára kattintva töltheti le a kitöltendő igénylőlapokat.

Az egyes domain végződések bejegyzési szabályai eltérőek, a tudnivalókról az alábbi linkekre kattintva további információkat olvashat.

 

Részletes információk a kiemelt domain végződésekről

.HU (Magyarország)
.EU (Európai Unió)
• .COM/.NET/.ORG/.BIZ/.INFO (Nemzetközi)

Felhívjuk a figyelmet, hogy a különböző végződések esetén a fordulónapig ki nem egyenlített fenntartási díj, számlatartozás, illetve egyéb ok miatt törlésbe, vagy törlés előtti parkolásba került domain nevek újraaktiválásakor a különböző szervezetek eljárási díjat számítanak fel, mely esetenként akár jelentős is lehet.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás